A Cívisplan Kft 2001 június 6-án alakult debreceni központtal.
A vállalkozás fő tevékenységi köre a mérnöki szolgáltatás területére terjedt az első években.
2003-tól a feladataink között megjelentek a tervezési feladatok, eleinte a családi házak felújítása, aztán új családi házak építésének tervdokumentációi, majd megbízást kaptunk több társasház tervezésére vonatkozóan is.
2007-től az előző feladatokon túl, magasépítési feladatok kivitelezését is végzi vállalkozásunk, kiterjedt megbízható alvállalkozói kapcsolati körét használva.
Sikereinket, és az egyre nehezedő körülmények közötti az építőipari piacon elért pozíciónkat a Megrendelői érdekeket maximálisan figyelembe vevő hozzáállásunknak köszönhetjük.
Nálunk mindig a Megrendelő, az elképzelése, és a mi fejünkben már összeálló álmai állnak az első helyen.
Ha ezt ki tudtuk szolgálni, akkor dőlhetünk csak elégedetten hátra, mert tudjuk amit adtunk, az legalább olyan amit magunknak is terveznénk - építenénk.
Meggyőződésünk, hogy mindenki munkáját a saját szakmai és általános igényessége határozza meg. Mi ezt bátran merjük vállalni.